A halott teve

a teve szinte lépésről lépésre fogyott
ahogy kaptatott keresztül a sivatagon
hátán az arab fiúval
mintha az utolsó oázisnál összeszedett volna
valami betegséget - gondolta lovasa
óránként megálltak hát pihenni
még a saját vizéből is adott neki
reménykedve benne, hogy legalább a következő városig
kihúzza a patás
de az végül csak összerogyott
kicsüngő, kék nyelve hízott féregként ragadt a homokba

a fiú a kulacs alján maradt vizet lötybölte lemondó arccal
amikor a teve hasa egyszeriben felpuffadt,
kiemelkedett,
mint a takaró, mikor felül az ágyban valaki
hamarosan vörös repedés jelent meg a jószág hasán
a seben keresztül kiömlöttek forró belei
a belsőségek mögül egy vértől mocskos leány mászott elő

- ne haragudj! - kérte rögtön a fiút - az oázisból jövök
ahol meglestelek, és beléd szerettem,
féltem, hogy nem fogadnál el társadul,
egyetlen megoldásnak azt láttam hát,
ha elbújok a tevédben
de közben úgy megéheztem
a fiú a fejét rázta:
- a teve halott
az út pedig borzalmasan hosszú,
bármerre is indulunk,
nem fog kitartani a vizünk

gyalogoltak hát
a sárga hullámokban gázolva, de folyton csak
a halott tevénél kötöttek ki
mintha körbe-körbe járnának
el vagyunk átkozva - gondolta keserűen a legény,
majd bebújt ő is a naptól még mindig meleg tetembe
a hideg sivatagi éj elől

távoli sakál vonyítástól reszkető éj
a gyufatüskéjű kaktuszok álmos fényében skorpiók
indultak vadászatra
a hold akár egy hályogos öreg szem nézett le a halott tevére
amiből bűz és szerelmi nyögések hangja áradt
a fiút később szörnyű rémálom lepte meg
miközben a lány hozzábújt hátulról:

madárként repül át a szahara felett
odalenn megannyi tevegelő fiú,
épp csak olyan távolságra, hogy meg ne pillantsák egymást
de ő innen fentről hosszú sornak látja őket
a púpos állatok egymás után esnek össze,
gyönyörű lányok másznak elő belőlük
s a párok gyalog folytatják az utat
de folyton csak egy halott tevébe ütköznek
a madár ekkor még magasabbra tör
és látja,
hatalmas kört alkotnak a sivatagban az elpusztult állatok

a fiú reggel csontkalitkában ébredt
a keselyűk az utolsó húscafatokat tépkedték az elpusztult patásról
sehol sem volt már a lány
de az egyik felröppenő dögmadár
minden szárnycsapással soványabbá vált
mintha máris falná belülről valami
a fiú kikecmergett a borda-rácsok közül
és kikönnyezte utolsó víz-tartalékait
magasan
az állat még lenézett
sárga homoktenger, amerre csak ellátni
aminek a közepén
hatalmas kört alkottak a pityergő legények





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-11-09 21:24:16
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-09 21:24:16