Ribanc ősz

lassan ballagok bámulva a tájat
mellettem csörgő kukoricaszárak
száraz nyelvükkel semmit lefetyelnek,
majd rámöltik akár egy vásott gyermek.

itt-ott elhagyott düledező házak
szenes szarufák, fekete csontvázak,
falaikon rojtos vakolatvászon,
pókok vacognak a csupasz téglákon.

aztán hosszú ezüstvitorlát szőnek,
és ahogy az ég aljához verődnek,
tudom, újra itt az ősz, megint, megint,
csak egy rohadt ribanc a szívem szerint.

tarkakötényes asszony megy az úton,
már szél vagyok, szoknyáját fel-felfújom,
és kivillan bürökillatú combja,
édeskés szájában az én szám szomja.

messze ráncoshasú városok nőnek,
tornyaikhoz hideg felhők kenődtek,
néhány megreped, és az eső tolla
az utcák ízét söpri a markomba'.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-10-09 17:11:26
Utolsó módosítás ideje: 2012-10-09 17:11:26