Elhullajtott kalászként

Kihalt a part,
a folyó is
visszahúzódott.
Csend párolog
medre felett.
Bronzba öntött
megint a nyár,
s itt hagyott
új szoborrá vált
őskövületet.
Amit elvitt
azt sajnálom,
öröklét ígéretét.
Az fáj csak
s ölelném vissza
tarlótűzre vetett ágyon
elhullajtott kalászként,
hogy bennem vesse el
termő magvait  
az ébredő tavasz
újra s újra
minden nyár, ősz, tél után,
ami konzervál
a halálban is.
Az ifjúságot.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-10-06 21:24:17
Utolsó módosítás ideje: 2012-10-09 21:51:20