Senki vagyok

Pesten születtem hatvanegy telén,
már vén volt az éj, és épp havat hozott,
valami furcsát láttam anyám szemén,
mikor a hajnal vörös sarával szoptatott.

így lettem mezítlábas csecsemő,
akit kapualjba felejtett sorsa,
csak vártam, míg fogam, körmöm kinő,
egyik majd életem szétmarcangolja.

most így ötven valahány évesen,
méla poétát játszok fel-felröhögve,
senki vagyok, sírtam temetőkben részegen,
mégis szívem helyén mintha mennydörögne.

és minden éjszakába beleüvöltök,
magányos vadként, ha vas csattan rajta,
örjöngve tépem húsom, véremben fürdök,
de csak a táj hallja, alig rebben a zajra.

itt fekszem rozsdásan, ahogy születtem,
valamikor régen hatvanegy telén,
azóta a hajnalok megalvadnak köröttem,
és a rojtos ég viseli fogam, körmöm hegét.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-09-08 18:21:05
Utolsó módosítás ideje: 2012-09-09 12:21:49