A kisfiú

én kisfiúként egyedül sokat voltam,
de sírás helyett virágot locsoltam,
és azon kúsztam fel az égig,
addig a messzi tengerkékig,
mikor lenn kigyúltak a fények,
nevettem, az enyémek szebben égtek,
és ha néha hullani kezdtek,
az Úr azt mondta kívánhatok egyet,
én csak azt kívántam ne legyek árva,
ott a dombtetőn apám, s anyám háza,
egyszer talán nekem nyílik rajta az ajtó,
már mentem volna, de keskeny a palló,
ha balra esek a szívem oldalára,
megérzi anyám, és lehet, hogy fájna,
zuhanjak hát a jobbik felemre,
apámnak csillagot viszek a tenyerembe',
és látnám végre, hogy mennyire örül,
vajon ki tud-e választani a sok angyal közül,
ha nem ismer meg vissza megyek,
talán még elbírnak a viráglevelek,
mert felnőttem közben, és úgy gondolom,
hogy súlyos vagyok, hát hajladozom,
és ha elfáradok virágom kelyhébe bújok,
mikor itt az ősz majd vele múlok,
megsirat bennünket a naplemente,
négy kéz szememen nem a kezembe'.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-07-11 15:48:43
Utolsó módosítás ideje: 2012-07-11 15:48:43