- titokban -




Végre már én is elmesélhetem, hogy milyen, amikor
egy női kéz - na, persze boldogan - a férfién pihen és
mintha e világon éppen akkor a másiknak nem volna
senkije, azt is elárulhatom, milyen volt látni messziről
is mellkasán, hogy hol dobbant szíve, de persze vannak
félszeim, melyeket talán már csak hűségből hordoznak
a vágyak, még az orromnak is öröme, ha adózhat édes
illatának. Érzékeim szerelme lett s úgy várom érintését,
mint első havát a tél, remegni vágyom minden szavába,
ha hozzám beszél. Eskük szállnak most az égben, nem
is madarak - kalitkába tenném őket, a szelíd szavakat.
Úgy bánnék velük, mint velem ők, gondoskodón, akár
borjaikkal lédús legelők. Hiába súgom most magamnak,
hogy hagyjam el az álmot, mert ha tehetném - egyetlen
csókjáért is elígérném a fél világot, sőt, talán az egészet
- kár, hogy az ember ilyenkor ébred. De talán mégis
valóság és érdemes lesz bennem hinnie, ha már  - bár
mondtam is - rajtam kívül úgysincs senkije, mert bizony
érzem; Ő nem hiába jött, egy didergett nyári éjszakának
sokat köszönök. Elsősorban a reményt, azt az igazi nagy-
betűset, amit az Úr még a bűnbeesés után Éva szívébe
vésett, hogy bocsánatának maradjon jele; a szív ilyenkor
újra lángra lobban - a nő imára kulcsolja ujjait titokban.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-06-11 07:56:01
Utolsó módosítás ideje: 2012-06-11 07:56:01