Cím nélkül

Álmomban színes rajzfilmeket adtak egymás után. Gyermekhősök, királylányok, világlátó patkányok, szuperhősök és minden, ami a képzelet életben tartásához feltétlenül kell. Egy magasított fotelhez voltam kötözve, nem váltogathattam a rajzfilmek között, de közben még narancs üdítőt is kaptam intravénásan. Az ápolók nagyon kedvesnek látszottak, de nem szóltak hozzám. Csak néha fordultak meg körülöttem, némán és fehéren. Nekem az álomban nem volt szám, én sem szólhattam. Csak szemeim voltak, hatalmasak, mint a rajzfilmfiguráknak. Kezeim ernyedten tartottam a fotel karfáján, ujjaim nem tudtam tenyerembe hajlítani. A hajam közben egyre csak ritkult: láttam magam néha kívülről.

Láttam egy tájat is az ablakon túl… egy fára láttam rá, amelynek néhány száraz levele volt mindösszesen… és sorvadt ágai. Az álom egy pontján felkeltem volna a fotelből szívesen, mert hívott magához az a fa, titokzatos, halk szavakkal, akárha egy másik álom lett volna ott… Mentem volna, ha a lábam lerakhatom a szőnyegre. De a lábam nem mozdult… egy tagom sem moccant. A rajzfilmek egymás után mentek, sokszor meg sem várva egymást.

Mindenféle szuperhős, de egyre csak összemosódtak agyamban. Hableány, gépfegyverkezű szuperember, félkarú bandita meg minden egyéb. Életemben nem láttam annyi rajzfilmet, mint álmomban. Életemben nem voltam még annyira tehetetlen, mint abban a filmben… Azt hiszem, ha címet kéne adnom, „A magány” címet választanám; igaz, kissé tragikusan hat. Fekete alapon futna a cím és ez a fekete alap a címmel fél percig tartana. Aztán elkezdődne, de engem a legtöbb kocka inkább háttal mutatna. Csak néha szemből. És távolról mutatnák a tévét.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-06-03 03:48:15
Utolsó módosítás ideje: 2012-06-03 03:48:15