- szusszanásnyi csend az árvaházban -




Még lélegzett, de a fájdalmaktól már egészen távol járt,
talán csak engem dühített az a leküzdhetetlen távolság,
amit főleg akkor éreztem, amikor vizes ruhával itattam
át cserepes ajkait vagy szélesre tártam szobája ablakát,
hogy az éltetők ne ütközzenek akadályokba majd, ha
jönnek - Ám nem biztos, hogy arra jártak, mert nekem
egyszer sem köszöntek. Persze megpillanthattam volna
őket, amikor árnyaik a falra felvetődtek, de én csak egy
lakójától üresedett árvaházat láttam akkor, ami tetejétől
talpáig vályogos volt és éppen összedőlni készült. Még
a vizes-pohár is megremegett a kezembe végül, amikor
szusszanásnyi csend jött és a romok alól egy őzikés fal-
védőre költözött a mókus, amiben megpillanthattam őt,
akit úgy nem láttam azóta sem, ahogyan soha azelőtt.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-05-15 10:56:23
Utolsó módosítás ideje: 2012-05-15 11:16:05