Óperenciás

Lelkes Miklós: Óperenciás

A tenger, az az Óperenciás,
egyszer hullámhegyekkel óriás,

máskor meg csend szikrázik rajta fel,
s a végtelenbe csillagot terel.

Tükrös szeme száz égen átragyog,
majd ijesztően vaksötét, halott.

Hal népe úszik, úszik, s múltba hal,
úgy mint minden: a vágy, dal, diadal.

Partjáig értem, s értem: életem
lényege az, hogy mind lényegtelen  -

a vágy, a dal, vereség, diadal,
s a fény is, mely sötét lesz oly hamar,

a kérdés, mely oly fontos volna, de
a válasz rá rejtély, titok, mese,

s bár tükrös szem száz égen átragyog,
marad a vég: a vaksötét, halott,

s minket lenéző gúnyos hallgatás,
a gőgös-mesés Óperenciás.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: ÚJ HEVESI NAPLÓ, 1999/8