Ősi módon torz, ó!

Az emberélet útján közép
tájban félúton fél úton túl is
fél míg dübörög a majré hát
megfeleződik újra s újra
égve perzselődik szét ami
elmúlt s a visszamaradt mind
az mi még hátra van ha az nem
éppen mell de ne szívd rá hisz

őszi tavasz a kín amit havaz
könyörtelen nyomok ingyom
a bingy és beteljesül a vég meg
a dánom és világvégi törpém
gyűrűkkel történő kúrákból

mert hogy izzik az a csonka test
mint bármiféle lámpa legyen
épp Jupiter akár s rivaldafény

ez már rég tudható még mielőtt
átesel agyból lélekből
elerodál minden érzés
kitépődik mint dudva onnan
minden gondolat kép és szó...

Ahol almák gyanánt értek
hol akár mint almák úgy értek
A szem almái értek értek
almái szemének ó a szegény...
elveszett kis Apolló-torzó és
üzenete élted az mi változik

hát változtasd meg kérlek ha
tudod s ha föltámadnál Rilke
nem maradt itt más nekünk csak
a használhatatlan semmire nem jó
szavazófülke  - merthogy a választék...

Minden csak nem választékos már
s a szobornak mellén villog a bőre
mint tigrisé nyersen s rád néz
egyenesen úgy hogy te vagy ki érzed
csonkának itt magad éppen hogy
mennyire is torz lett ez a lét...

Mindenkié s Apolló mindenhonnan
egyenesen és mereven rád néz





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-02-01 18:34:56
Utolsó módosítás ideje: 2012-02-01 18:34:56