az idő sejtje

most morzsoljuk az idő sejtjét
a napokat faljuk egymás után
hajszálerünk dobbanását
visszhangozza a táj
útra készen állnak a vágyak
valaha benned épült tovább
ablakunk tavaszra nézett
reményünk érdesen fénylett
most kormos felhőkből csavarjuk a napot
izzókban ragyognak fel a lelkes csillagok
a résen  megtűrt vonalakba  nézünk
benne tükröződik  ijesztő pálcika létünk
harmatcsepp hajlítja hátát
ezüst fém piszkítja ruháját
az árulás vastag indája rántja
egy megtébolyult új irányba
ahol egy szikla átkozva bontja
törékeny csontokká osztva
képünk  csikorogva robban
bársony darabbá zsugorodva
s mi  halványkék üregekbe nézünk
ahol lágyan olvad el pálcika létünk






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-01-24 22:30:20
Utolsó módosítás ideje: 2012-01-24 22:30:20