Az elhagyatottság hegyén

helyenként húsz centi vastag az avar
amelyben ballagok a hegyre
a kedvenc helyemre
ahonnét tiszta időben messzire ellátni
októberig majdnem minden estémet ott töltöttem
szúnyogok madarak őzek társaságában
nézve naplementéket  
a völgyeket északra a várost
most csend van és szürke vatta-puha köd
csak lépteim halk suhogását hallom
már több mint egy hónapja nem jártam erre
barna sárga levelek nyirkos szőnyegén
letört ágak kidőlt fák hevernek
egyedül érzem magam
ahogy majdnem mindenhol amióta élek
nálam ez természetes állapot de itt nem zavar
közben felértek a tágas hegytetőre
kelet felé tisztás aztán erdő megint de most nem látni
ösvények futnak mindenfelé vadcsapások
néhol még ott a reggeli dér nyoma a bokrokon a megsárgult füvön
alig várom hogy a hó is essen engem nem zavar
ahogy a sár és az eső meg a szél meg a hideg se
Kerouac sorai járnak a fejemben: „Semmi sem ismeri saját ürességét……”
mikor írok én majd ilyeneket
egyszer talán
de számít ez
nem

csak jó eljátszani a gondolattal
hogy költő vagyok én is






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-11-22 20:48:41
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-23 20:32:29