VIII. Ének

Szöghajú est, hol futni láttad a
könnyű záporokat, ahol szelek
máglyái gyúltak, hol elpihentél
fáradt a zengő kutak mellett
s ittad belőlük a dalt.

Az éj, melynek üregeiből Te
csillagot szedtél és feltörtél, hogy
megtudd mitől a fény, a part, hol
szavadra kicsordult a tűz is
s kéken hasadt meg a kő.

A reggel, amelyből a sorsba léptél,
hol Anyád halovány ajka szállott
fehér füvek közt, a kín, ami
örömbe hanyatlott miattad
s lett e végtelen álom.

A tó, amelyből széttört tükörarcod
halászmadarak vitték szerte, míg
a halak eleven szeme evett
az égből, s befelé ragyogott
szerelmesen a vidék.

Csend, amiből kifaragtad ezt a
verset, s ami mindig visszafogad,
könny,mely csak arra jó, hogy sírj, ha mást
már nem tudsz, mert mindent tudsz, mire
van szó, s nincs magyarázat.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Háromszög (Budapest, 2004)
Kiadó: Püski Kiadó
Feltöltés ideje: 2011-11-08 12:54:57
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-08 12:54:57