TINÓDI SEBESTYÉN

Ó, vándor lantos! Új tájak emeltek
a vállukra, s más tájnak adtak át.
Köréd gyűltek a kérdők, s énekelted
félholdak görbe tőr-pillanatát,

lovak futását, török és magyar seb
jajongó létét, sötétült dalod,
felsírt a lant, s egy énekmélyi könnycsepp
égsötéten bánatot ragyogott.

A tájak vittek, s vitted ami történt:
az igazat. Hegy-völgy álmokon át
csak igazat. Oly nagy kincs az igazság!
Csak igazságra építhetsz hazát,

olyan hazát, mely nem csupán kevésé,
úri gőgé, melynek hatalma rút:
ha győzelem jön  -  övé fent a zászló,
mások előtt meg bezárt várkapuk,

s a vereségnél? Jó bor mellett búsong,
s a szeretőin bársony, meg selyem.
Jobbágy földeknek,felsíró szegénynek
de sokba vagy honfibú-szerelem!

Jobbágy lantos, kinek nemesi címert
vetett oda nyeglén királyi kegy!
Valójában csupán bánatot kaptál,
s megalázta éneklő szívedet.

Mégis: a kardok győzelmét, kudarcát,
ha hirdetted, tudták  -  igaz a szó,
s ma úgy hiányzol! Hazug lantosokkal
nyüzsgő vásár e középkor-való.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: LANT, 2000/3
Kötetben: KLÁRIS ANTOLÓGIA '01 (BUDAPEST, 2001)
Kiadó: URÁNUSZ Kiadó