Ízetlen vers

ennek a versnek se íze, se illata,
csak számban a szavak kusza halmaza,
így hiába köpném ki, senki nem értené őket,
hát terelgetem fogaim mögött akár a szél a felhőket,
vagy nyelvem keserű epébe mártva,
ráborítom az egészet erre a rohadt világra.

elgondolkodom, hogy egy ilyen botcsinálta poéta mint én,
ostobán bőg, akár bamba barom a domb tetején,
és nem veszi észre a friss fűdárdák hegyén a tavaszt,
ostor se nyúzza, mert a diófa alatt hűsöl a paraszt,
mégis, valami csak rágja, rágja legbelül,
tán' az, ha a vájú víztükrében önmagával szembesül.

mindig közhelyeket farag, hogy nyüszít a szív, sír a lélek,
nincs virtus, tűz, hogy rohadjon meg, csak egyszer élek,
hogy egy ingem van, de vonyítson érte a cigány vonója,
ehelyett Ágnes asszonyként a patakban ronggyá morzsolja,
csak vár, vár, valami csodára vágyva,
mígnem a föld fölötte göröngyös szirmait bezárja.

bár lehetnék fantomfájdalmakkal bíbelődő kortárs géniusz,
akik fölött eltelik tíz-húsz év aztán huss,
eltűnnek mint a köd, ha rá süt a nap,
na kuss, ez az a pillanat
mikor a versnek íze, illata kell, hogy legyen,
kiköpöm hát, csesszétek meg, Fövényi Sándor a nevem.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-10-23 12:09:57
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-23 13:52:33