SÓVÁRGÁS

Üres kulacs. Kulcstalan zár. Talán már vége van.
Ez nem az a vég, ami még kezdet. Reszketek.
Reteszeket nyitok. Titok sehol. Sár ég. E lan-
gyos, gyors zuhanás. Többé több ég nem lesz beteg.
Ölelek, állok, izgatok. Iszogatok. A menny a bár.
Abárolt szalonna a lélek. Lépek vele a föld fele.
Valóság nincs, de megtalálom. Roskatag tálon,
mint gyümölcsök, az emlékek felhúzott, lejárt ideje.
Lehetne halandó, aki ki tudja csendem hallani.
Lehetne bárki, aki rám ront, szereti Byront, szájon
csókol át a lelki tájon, de végül is, legyen, minden hegyen
is át. Akinek kitapogathatom lassú és gondos pulzusát.
Sóvárban sóvárgok, ízes estebéd. Lesz-e még
szerelem, amiben, mint a vízben, nehezen mozgok,
nemesen, s jöhet hullám, én nem esem el. Derék
magányom, mint a kávé, ahogy cukrot old,
Napot kapcsol, és újra csillagzik a Hold,
lesz-e még engedély. Egyszemély, nőszemély.
Ki hangszernek látja szívem, és zenél?





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-10-03 23:57:01
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-03 23:57:01