Kösz, de el vagyok...


Örökké tegnap van már s kószál az
ember másnapos-mogorván színfájdalmas
józanon csak kínjaitól részeg bensején

kívül minden nyomasztó unalom de
a nyomott érzés ott bent a legnagyobb

az állandó hiány a kinyesett az önmagát
onnan kitépett fél helye iszonyú űr
miatta az állandó szédület a szakadék
szélén ingó lobogó egyre növő

súlyosodó láng
tűzforró lánc

a szakadása

hogy
mennyire éget

nincs pillanatnyi
nyugalom

Haragom már rég
hamuvá tépett
Édes

Szertefúj már a szél
miriád darabban szállok

Á... minek ez így... meg

fogal
maz
hatatlan ez
az
egész

A Hádészban már
rotyog a katlan

Másra én ezek után
már szinte nézni is félek






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-09-26 18:16:31
Utolsó módosítás ideje: 2011-09-26 18:16:31