Kösz, de el vagyok...
Örökké tegnap van már s kószál az
ember másnapos-mogorván színfájdalmas
józanon csak kínjaitól részeg bensején
kívül minden nyomasztó unalom de
a nyomott érzés ott bent a legnagyobb
az állandó hiány a kinyesett az önmagát
onnan kitépett fél helye iszonyú űr
miatta az állandó szédület a szakadék
szélén ingó lobogó egyre növő
súlyosodó láng
tűzforró lánc
a szakadása
hogy
mennyire éget
nincs pillanatnyi
nyugalom
Haragom már rég
hamuvá tépett
Édes
Szertefúj már a szél
miriád darabban szállok
Á... minek ez így... meg
fogal
maz
hatatlan ez
az
egész
A Hádészban már
rotyog a katlan
Másra én ezek után
már szinte nézni is félek
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-09-26 18:16:31
Utolsó módosítás ideje: 2011-09-26 18:16:31
