Elhagylak

Elhagylak, bár fájsz nekem, Édes, fáj ez a rémes
elszakadás és megszakadás itt bent, a szivemben.
Arcod a tájban megbúvik. de szerettem e szempárt! –,
ám susogó hangod szomorú széllel vegyül el most.

Csak te okoztad a fájdalomittas, bús napok ezrét!
Kocka agyaddal törvényt szabtál. Mondd, mire kellett,
ó, ez a törvény?! kocka agyaddal porba tiportad,
megfojtottad legszabadabb vad vágyam utánad.

Vad vágy… érzelem… eltűnt. még feldobban a lélek,
míg azt súgja fülembe: „fogadd el!...”. Nem tehetem, mert
nem tud a szívem szárnyak nélkül messzire szállni.
Elhagylak, bár fáj nekem, Édes, nélküled élnem.

Bár tennél valamit, hogy megváltozz te is értem!
Nem kértem tőled sok időt. Mit sírsz, ha nem adtál?
Gyűlöllek! takarodj szemem útjából, takarodj már,
és ne akard megtudni, mi voltál, míg szivem érzett!...

Fájsz, tudod? Elhagylak. Megyek. Úgy, hogy vissza se nézek.
(Mit keres ennyi kemény szó ebben a hexameterben?)
Vad vágy… érzelem… eltűnt. Fájsz. Feldobban a lélek.
Drága, hiszen lásd, nem tudok élni tovább veled én már.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-09-10 00:22:41
Utolsó módosítás ideje: 2011-09-10 00:22:41