Sziget

Templomokkal körbevett sziget,
hol nincs korod és nemed, nincs bőrszíned.
Csak besétálsz, leülsz egy padra,
a fák átrendeződnek kedves alakzatba,
és megnyugszik szemed.

Lombok suttogása lassítja véred,
a szűrt hangok között hamar utoléred
a rohanó világot.
A szökőkútban üvegszilánkok
gyémántként fekszenek.

Már nem számít, a holnap mit ígért, mit hoz,
kezed bátran érhet szépnek vélt kavicshoz,
és nem érdekel, tegnap ki látott búsnak.
Játék ez a világ - számháborúznak.

A gond eltörpül, felszáll a harag,
nem vagy már egyedül,
csak kicsit önmagad.

Aztán a Föld ezen békés szeglete
karjába vesz, kérdezget:
- Mi lesz? Beszegted-e
végleg egy mosolyba bánatod?
Nem volt az veszteség,
de hány órát, hány napot? -

Majd élesedni kezd minden mozdulat:
Hogy tűz a Nap, hogy ömlik lángba.
A szellő is vadabb,
s az elfújt virágja bukfencező pehely.

És mennyi életerő szorul
- nyakán ősz-hurokkal -
az apró zöld levélbe.
Talán érzed.
Talán érzitek.

Így vagy úgy, de szent e hely:

Egy sziget.
A rohanó világnak válaszul.
Fák közt kis padok.

Templomokkal körbevéve.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-08-11 00:43:25
Utolsó módosítás ideje: 2011-08-11 00:43:25