Ősz, Éji látomás

Éji látomás


Felfalta a kéken fénylő fekete eget
Az óriás
Eltüntette tán örökre
Az égi díszeket
S vörös lepelbe burkolta
A földet.

Bősz bikaként támadta a nap
S a hold
Mert nem tudták, hogy mindegyik a másiknak csak
Árnyéka volt.

Forró csókot lehelt a hideg
Halál
S az óriás elnyelte a kéken fénylő eget
Örökre tán.


Fekete angyalok szálltak csatába
Fehér uruk a fullasztó
Magányba
Emeli egy szülött fiát kebelébe s fehér
Fénybe vonja.

Kutya ugat, szűköl
Nesztelen az éji
Vadász
Aludj kedves, ma virrasztok
Mert nem győzhet a vén kaszás!





Ősz


Lomha kéjjel nyalt végig az ősz
A háztetőkön
Ezüst nyála dísze maradt a halovány világnak
Unott lassúsággal törölte ráncos kezét
A puha földbe
S nyúlt buja vággyal a nyár ölébe.

Sárga szakállát, hideg ölelését szorította
Gaia derekán
S szántotta vén testével
Szép ölét.
Fedetlen asszonyát, a csalfa cédát
Díszítette egy szőlőfürt, s a zöld opál.

Pókok ezüstjéből szőtt álommal ringatta
Kisdedként
Dúdolt hamisan is igazat
„Aludj most kedves, mert erőd kevés!
A fehér takaró alatt tested remeg.”

Alant, a sárgára fagyott zöld füvön Gaia
Vére dermed.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Látja, nevetek! (Budapest, 2011. 10. )
Kiadó: Aposztróf
Feltöltés ideje: 2011-08-10 21:48:20
Utolsó módosítás ideje: 2011-08-10 21:48:20