Kulcsok

arra ébredsz, hogy a zsebeid teli vannak kulcsokkal
egy régi, rozsdás karikán sorakoznak, igazából fekszenek egymáson,
és lustán néznek fel rád, mintha csak azt kérdeznék,
na, mit fogsz most kezdeni velünk
te pedig válasz helyett sorra végigsimítod őket,
egyenként tanulmányozod különféle formájukat,
csodálkozó képpel, mint aki életében először lát kulcsokat

bárcsak választ tudnál adni némán feltett kérdésükre,
de képtelen vagy rá: a város teli van ajtókkal,
s legalább egy élet kell hozzá, hogy megtaláld
a sok közül azokat, melyeket friss szerzeményeid képesek nyitni
szinte már látod magad, ahogy azzal töltöd hátralévő napjaidat,
hogy egyik utcából a másikba rohansz, illesztgeted egyik zárból
a másikba öledbe pottyant kulcsaid
és egyáltalán hová vezetnek a megfelelő ajtók,
ha netán mégis rájuk lelnél, hová,
de hová irányítanának téged?
jövendőbeli ismerősök lakásába, helyekre, ahová a sors kijelölte:
ide el kell még jutnod?
s mit nyit vajon az utolsó, az a régimódi rozsdás darab?
netán ezzel zárod végül magadra a koporsót?
Hirtelen félelem kerít hatalmába, s kihajítod az ablakon az átkozott kulcscsomót

nagy csörrenéssel koppan a kövön,
de hiába is zárod be az ablakot és fordítasz neki hátat:
holnap ismét arra ébredsz majd,
hogy az oldalad nyomja ez az átkozott fémkarika





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-07-30 21:00:50
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-30 21:00:50