Megálló

Nosztalgia fénye áradt
szerteszét. A Nagyvilágnak
kedve volt egy kicsit állni,
és unalmast játszva várni.

- Maga is az új buszt várja? -
kérdezte, mellette állva
egy kabátos világ-bácsi.
Öreg volt, és kezdte unni

a parkot, és még a várost,
a sok durva embergyárost,
a bolygót, mint új szemetet.
Pedig az régi lehetett.

Játék volt a Nagyvilágnak,
hogy a dolgok épp úgy állnak,
mint tavalyelőtt, vagy tavaly,
mikor szintén ez volt a baj.

Majd fejében új kalapja
bemászott a gondolatba,
bemászott a sajátjába.
Véget ért a régi játszma.

Az új busz is régiség lett.
Nosztalgia elsötétlett.
világ-bácsit botja vége
rántotta a jövőképbe.

A Nagyvilág új kalapban
(aktuális más-alakban)
fellépett egy újabb buszra.
Tudta: egyszer itt lesz újra.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-07-13 20:20:23
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-13 20:20:23