aznap

Danyi Zoltán barátomnak

Bárha – természetemnél fogva –
jobban vonzottak mindig
a nap fényét visszaverő
üledékes, fehér sziklák,
ezúttal szigorúan ragaszkodtam
azokhoz, amelyek mintegy
maguktól értetődő,
zárkózott sötétben
foglalják magukba.
Választásom így azokra
a vulkanikusokra esett,
amelyeket a hűvös folyóvíz
gömbölyűre koptatott.

Egyenként választottam ki őket,
legalább annyi figyelmet fordítva
tónusaikra, mintázataikra, amint
a bennük megesett egy-két
csőféregre, csigára,
(fésűs kagylóra alkalmasint).

Mikor - a számomra legtökéletesebb
elrendezés szerint -
tornyos halomba raktam őket,
a fészerből előkapartam
az öreg tiszafa gereblyét,
s a kőrakás köré hintett
szürke homokfelületre
könnyed vonalakat húztam,
hasonlatosakat azokhoz,
amilyeneket a fövenyről
komótosan visszahúzódó víz.

Ahogy elkészültem, látván,
az illúzió teljes; maga az
egyben-láthatóság lehetetlen,
elégedetten bólintottam.

Hozzávetőlegesen
negyven nap telhetett el,
amikor megjelent az első moha.
Ekkor fölkacagtam,
embertelen zörejeibe
majd beleszakadtak kövek.

Aznap született meg fiam.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-04-15 18:08:40
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-15 18:08:40