Poros
nyári fények kúsztak be
a műteremmé kinevezett konyhába.
Szálakra foszlott maradványaid,
mint homokkal szórt vakírás, szanaszét
a vásznon. Látásod tompul, tapintásod
finomodik. A kezed öregemberes,
a vonásaid durvák. Toszkán kerteket
képzelsz, monokróm, szürkeárnyalatos
képet. Ez lenne a főmű, sokadik változat,
ami mutatja, hogy mit és hol rontottál el.
Robban a belső táj G-dúrban, makett
egy dallamról, amely végül töredékben
marad.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-04-10 22:24:00
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-10 22:24:00
