B. Tóth Klári : Szabadságmozaikok


Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2841 szerző 38979 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK


 
Új maradandokkok

Tóth Gabriella: Talán
Tóth Gabriella: Katyvasz (eredeti)
Tóth Gabriella: téli kép
Tóth Gabriella: Se tovább
Tóth János Janus: Borul és derül
Tóth János Janus: Kitisztuló égbolt
Tóth János Janus: Kései sirató
Filip Tamás: Öröktől fogva ismered (K. I.-nek)
Filip Tamás: Meg fogod írni
Filip Tamás: Térkép
FRISS FÓRUMOK

Szőke Imre 5 napja
DOKK_FAQ 5 napja
Gyors & Gyilkos 5 napja
Nagyító 8 napja
Gyurcsi - Zalán György 27 napja
Karaffa Gyula 27 napja
Tóth Gabriella 27 napja
Pálóczi Antal 28 napja
Tamási József 28 napja
Bátai Tibor 29 napja
Ötvös Németh Edit 29 napja
Szakállas Zsolt 31 napja
Ocsovai Ferenc 32 napja
Mórotz Krisztina 33 napja
Vadas Tibor 34 napja
Egry Artúr 36 napja
Szücsi Csaba 37 napja
Valyon László 38 napja
Filip Tamás 38 napja
Serfőző Attila 44 napja
FRISS NAPLÓK

 JZS 18 napja
BImre2 19 napja
BImre 19 napja
Hetedíziglen 27 napja
Bátai Tibor 28 napja
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN II. 28 napja
ELKÉPZELHETŐ 28 napja
Gyurcsi 28 napja
Baltazar 29 napja
A vádlottak padján 29 napja
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 30 napja
nélküled 30 napja
PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE 35 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 35 napja
Polgári perem peremtörténete 35 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

B. Tóth Klári
Szabadságmozaikok

Március 15-én  körbeültük a családi asztalt mind a hatan a kétszáz éves
parókián, nemzetiszín szalagból kokárdát varrtunk, gombot tettünk
a közepére, nagy gonddal ráncoltuk, egyenletes távolsággal, lelógó
szárnyait beszabdaltuk, olyan legyen szalagcsillagunk, mint Petőfié, Jókaié,
közben lelkesen énekeltük a Kossuth-nótákat, egyiket a  másik után:
„ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni”;

közben Anyu mesélt Dessewffy Dénes ükapámról, a Palatinus huszárezred
húszéves honvéd-huszárőrnagyáról, aki az osztrák seregből hazahozta  
ezredét rangja, birtokai kockáztatásával, életveszélyes sérülésekkel,
hogy segítségére siessen az itthoniaknak, eszébe sem jutott mérlegelni,
mit tesz kockára a magyar szabadságért; családi címeres aranyóráját
gyakran nézegettük a vitrinben, miniatűr emaile portréja megidézte
személyiségét, példaképpé vált, mint Baradlay Richárd,  akinek alakját
róla formálta meg  Jókai a Kőszívű ember fiaiban, felhasználva
naplójegyzeteit;

beszélt  Dessewffy Arisztidról, aki Aradon áldozta életét a hazáért,
akasztás helyett „kegyelemből” főbe lőtték, mert letette a fegyvert
a császári hadak előtt; feleségéről, Szinyei Merse Emmáról, aki titokban
kiásta csontjait az aradi sáncárokból és hazahozta egy kis veretes ládában,
hogy hazai földben nyugodjon a családi kastély temetőjében, persze azóta
Margonya fölül is elvették a hazai jelzőt;

Damjanich János pecsétgyűrűjéről, amit özvegye abból a vasláncból
készíttetett minden vértanú családjának, belevésve a neveket,
amivel férjét a kivégzésre vitték, ezt örökölte meg dédapám,  úgy viselte,
mint a vértanúk utolsó üzenetét abból a mennyei hazából, ahol nem szólnak
többé a fegyverek, ahol már színről színre látnak, aztán egy abbáziai
nyaralás során lecsúszott az ujjáról és beleesett a tengerbe, hiába keresték
kétségbeesve, elveszett, mint a szabadságharc, reménytelenül,
de egy év múlva ugyanott, fürdés közben valami megvágta a lábát, azt hitte,
kagyló, aztán látta, hogy az elveszett vasgyűrű, szabályosan beleállt
a nagylábujjába, a rablánc életre kelt, hogy hirdesse a szabadság szellemét,
nagymamám odaajándékozta  a többi relikviával a Hadtörténeti Múzeumnak,
a vértanú gyűrűje közkincs kell, hogy legyen;

aztán eszembe jut az a pirospozsgás arcú, bricseszes férfi stüszivadász
kalappal, aki 1983-ban szembejött a szentendrei utcán, ahogy
a babakocsi zötykölődött a macskaköveken, kisfiam gurgulázott
a gyönyörűségtől, mikor az idős úr észrevette mindkettőnkön a kokárdát,
könnyes szemmel kezet csókolt, akkor még van remény, mondta;

kislányom a Duna-tüntetésen boldogan lobogtatta a hurkapálcikára
ragasztott papírzászlót, mikor egy idegen férfi a nyakába vette,
hogy lássa az embereket, ismerje meg saját szabadságra vágyó népét,
voltunk tüntetésen, mesélte otthon büszkén az apjának, tényleg anyu,
kit is tüntettünk el? A Kádár-rendszert, gondoltam magamban, de akkor
még nem mertem remélni, azóta látom, nem is megy az olyan könnyen;

2002-ben, a két választási forduló között álltam a zebránál,
vártam a zöldet, egy autó fékezett le mellettem, benne egy fülbevalós,
kigyúrt férfi, hirtelen letekerte az ablakot, kihajolt és gyűlölettől eltorzult
arccal jó zaftosat köpött a kokárdámra, csorgott le a nyála  kabátomról,
és még örülhetek, hogy nem lőtt le, ilyen esetek tömegesen fordultak elő
akkoriban, mikor a nemzet talpra állásáért, fennmaradásáért vívtunk
élethalálharcot, ki-ki a maga posztján;

Néhány éve egy szabadtéri ünnepségen vettünk részt, március közepe
úszott a verőfényben, kezemben kis papírzászló, sok ezer ajakról
zengett a Szózat: „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar…”
Éreztem, hogy néznek, a hónaljak alól két csillogó sötét szempár
meredt rám, szájamról próbálta leolvasni a szöveget, aztán kibukkant
az egész fejecske: anyukája karján egy öt-hatéves-forma, foghíjas
néger kislány, barna  ujjaival végigbökdöste zászlónk színsávjait,
és kicsit pöszén sorolta:
Piros, fehér, zöld, Kassa magyar föld!

Beugrik egy kép diákkoromból, mikor az egyházi iskolában betiltották
a kokárdát március 15-én, ahogy vonultunk végig az utcán a kollégiumból
a tápintézetbe,egy lány úgy tiltakozott, hogy fordítva vette föl a fehérrel
fércelt rakott szoknyáját, legyen valami figyelmeztető jel, hogy ez a nap más,
most össze kell fogni, ha bezárnak vasárnapra, akkor is, ha négykézláb kell
felmosni a kollégium folyosóit büntetésből, akkor is, vakított a cérna
a sötét szöveten, kettes sorban felzárkóztunk mögé, feszített elöl a szoknya,
mint valami fekete zászló, a sok kis csíkon vibrált a napfény, ez volt a mi
kis szabadságharcunk, ahogy az oviban lehetett választani, hogy piros,
vagy nemzeti színű zászlót fessünk a kis hurkapálcikára ragasztott
rajzlapra, az óvónéni persze a pirosat kapacitálta, mondván, hogy
egyszerűbb, csak egy színt kell kikeverni, de én ötévesen a  másik mellett
döntöttem tüntetőleg,ez a magyar, mondtam dacosan;

Egyszer  észrevettem, hogy kamasz nővérem titokban cigizett a budiban,
és a folyosó falára kezdett kaparni valamit az öngyújtója fémjével,
mit csinálsz, kérdeztem, összekaparod a falat, ma van március 15-e,
mormolta maga elé, összeszorította száját, arca kigyúlt, és  csikorgó
fémhang kíséretében betűnként bontakozott ki az ákombákom szöveg,
amiről akkoriban sem beszélni, sem írni nem lehetett:
éljen a magyar szabadság, éljen a haza.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-27 22:28:59
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-27 23:08:01


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-05-30 08:23 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2025-04-06 20:37   új fórumbejegyzés: DOKK_FAQ
2025-04-06 20:36   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2025-04-06 20:34   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2025-04-03 08:57   NAGYÍTÓ /Busznyák Imre:re: teszt/
2025-04-03 08:55   NAGYÍTÓ /Busznyák Imre:teszt/
2025-03-24 21:57   Napló: JZS
2025-03-23 14:22   Napló: BImre2
2025-03-23 14:18   Napló: JZS
2025-03-23 14:14   Napló: BImre
2025-03-17 18:12   új fórumbejegyzés: DOKK_FAQ