Elefánttemető

I.

Hagyj egyedül meghalni kérlek
büszkén és méltóságteljesen
elvonulok hol őseim csontjai
fehérlő bástyaként magasodnak
és a dzsungel sejtelmes árnyai nőnek
az elmúlás bujdosik a lápos ingoványon
és Ká új vadászatra indul kéjesen

II.

Ismerősen kanyarog az ösvény
gondolatban százszor megtettem már
ezen haladt apám és szegény anyám
rejtőzködve szemérmes daccal
mert a halál magányos aktus
hiányzik belőle minden nyitottság
intim találkozás egy másik dimenzióval

III.

Sokat éltem és sokat láttam már
sovány felnőtté tett a tapasztalat
sohasem vonzott a csordaösztön
találkozásaim párzási rítusok voltak
hogy fennmaradjon büszke fajunk
lehet szerettek is talán nőstényeim
mindegyikből beépült bennem egy darab

IV.

Nem félek egyáltalán ez maga az idő
könyörtelenül maga alá gyűr
feloldoz vétkes pusztításaim alól
Némán néz a csorda ormányuk
mint büszke daru az ég felé lendül
és átható trombitaszó keveredik
a monszuneső iszapjával

V.

Hagyj egyedül meghalni kérlek
megéltünk jót és és sok bántást
feszülő agyarakkal kihívtuk a Sorsot
Ne sirass el hiszen csak pillanatvarázs
míg elindulok a holdfényes úton
ne keresd síromat őseim titka
várj még eltűnök az éji ködben







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -
Feltöltés ideje: 2011-03-21 00:08:25
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-21 00:08:25