Tánc a romokon

Te, aki karddal övezed oldalukat, öljék meg barátaikat, rokonaikat, kardot adsz kezükbe, gyilkolják le az idegeneket, nemcsak a harcosaikat, de asszonyaikat és a kisdedeket, országot borítasz be elsőszülöttek tetemeivel, gyerekeket tépetsz szét megerőszakolt anyjuk szeme előtt, földhöz vereted a csecsemőket, terhes asszonyokat vágatsz ketté és tajtékozva követeled, hőstetteidért imádjanak az idők végezetéig, kétséget kizárólag minden olyan ismérvvel bírsz, amivel egy ocsmány, pszichopata tömeggyilkosnak bírnia kell.
Milyenek a farkasaid, ha báránykáid elméjének fényhatár alá parancsolt démonai véres pemzlijükkel ilyennek festenek. Milyenek farkasaid, ha báránykáid legszelídebbike, ama galamblelkű ács, vakon vagy meghasadva, végtelenül szertő édesatyjának mondott. Milyenek a farkasaid, ha bárányaid már kétezer éve ama vak ácsot követik vakon, közben időről-időre nevedben fordítják ki egymás belsőségeit, felkent földi helytartóid bíborba bújtatott áldó kezeinek oltalmazó ernyője alatt. Nézem az ablakból az embereket, ahogy vasárnapi istentiszteletre nyeli őket a templom. Ferencet látom, visszatért, meztelenül mászik a villámhárítón egészen a csúcsig, letöri a bronzkakast, lehajítja, leérve felkapja, berohan vele a házadba, minden erejével elhajítja egyenesen az asztalod felé, recsegve omlik össze, aztán a romokon táncolni kezd és kukorékol, kukorékol, nem hagyja abba már soha többé.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-05 13:21:37
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-05 13:22:54