Valaki megint elment
I.
Mennek a régiek, sűrű sorokban mennek.
Feledhetetlen arcok sora illan észrevétlen, és
Nincsen ír a bánat ellen a tarisznyában,
Ballagunk decemberi, balladás magányban,
S a hónunk alatt dagad irgalmatlanságunk.
Havas búcsúzásaink ránk riadt árvaságában,
Élesedő emlékeink fölé jajongva hajlunk,
S könnyes szégyenünkbe kapaszkodunk,
Mint sápadó fűszálba a szél.
II.
Mennek a régiek, sűrű sorokban mennek.
Elárvult otthonaik csendje gyorsan gazdát cserél.
A többit fagy veti szét, vagy egy kibérelt munkagép
Gyalulja gyémánt simára a magányba bolondult,
Öregember koszlott küszöbét, s a régi cserépkályha
Anyagos arcát a földbe vájja, megadón várva a halálra.
Újra csak a letarolt föld üvölt riadót, s hangja tétován
Bucskázik tova a sitt-Himaláják között. Jövőre tán
Valami lesz itt, új ház, kerítéssel, e kor szabályai szerint.
III.
Mennek a régiek, sűrű sorokban mennek.
Úgy érzem, mintha velük menetelne a fénybe
Gyermekkorom dióillatú, karácsonyi csendje,
Amikor még a hó is másként csillant a fák kupoláján,
S örök ígéretek aranyalmái ragyogtak gyertya-glóriásan.
Szelíd fenyőillat lengett az új házban, szerény jászol
Egy régi éjszakában, és Apa szavára lejött az angyal.
IV.
Mennek a régiek, sűrű sorokban mennek.
Nagymama is búcsút intett, s az örök tanárnő,
Gyöngy mosolyával nem tanít már életre derülő
Verset, nem helyez szívünkbe több szót, de én érzem
Még vállamon kezét, mikor utoljára megölelt,
S így szólt: légy jó. Mosolya lelkemben fénylik
Emlék- teli lánggal, mint egy örökmécses.
V.
Mennek a régiek, sűrű sorokban mennek.
S a kertjeink alatt kucorgó februári csendben
Dárdás-sörényét még meg-megrázza a tél.
Olvad az idő felettünk. És megint kevesebben
Lettünk tavaszra. Öreg szomszédomat sem
Csalja már ki a kertbe a föld illata. Ő is elment.
Mennek a régiek, sűrű sorokban mennek.
2010 december-2011 február
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-02-26 16:19:43
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-26 16:19:43
