Személyi kultusz

Most az egyedülvalóság boldogít csak.
A példásan pedáns nyugdíjas este,
Mikor olcsó fények alá térdepel le,
Az imádkozó tárgyak sokasága.
Már nem érdekel valahogyan fest-e,
Pucérkodó combjaimnak sonkasága,
A ruhák és a tányérok kibelezve;
Elillant íme, tartalmuk formasága.

Vágyom Ockeghem angyali kórusára.
Mért hálálkodik ez? Deo gratias!?
Fölcipelném a gótikus Golgotára,
Hol láthatja, Francke: Vir dolorumát!
Hiszen „elhagyatnak akkor mindenek”.
Ki adott engem, ilyen árvaságra?
Az, kinek glóriája lámpa sárga,
És követői a Földön nincsenek.

Mi kényszerít az esti szertartásra?
Hiszen törve vagyon minden törvénytábla.
Nemhogy angyalok, emberek sincsenek!
Álmom elején mégis, fohászt ízlelek.
Egyházra lel bennem a Szomorúság;
Mely a való hitvallás, igaz lényege.
Bizony. Velem mállik el Isten élete..
Bár nyugtatna már, ez a nyomorúság!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-15 18:14:57
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-15 20:41:38