Fák




kiment a hárshoz minden délután
örökké fújt a szél vonzotta a hárs
fehér fények ólmos kobaltok
ölelték és a hószag sokáig
nézte a fát a férfira emlékeztette ahogy
vetkőztette mint ő a törzsről a borostyánt
vak dühében káromolva sírva
felsértett tenyérrel öklözte megaláztál

a férfit látta könnyek nélkül állt



megsebeztél suttogta a lány
megsebeztelek?
magában rebbent vallomás
a lelkeddel sebzel
a test csak öleli a lelked csendjét
a lélek olyan mint szemed alatt a karikák
a mézga mit gyermekkoromban szedtem
olyan akár a fa amire madarak szállnak
madarak? mosolyogtál
madarak

minden titkát nekiadta azt is amit nem vett észre

szerette benne a dió ágát a férfi
rájuk emlékeztette téliekre amint
kérgükön a fagy sebet hagy
csupaszon büszkén merj így szeretni
moha északi oldalon imára kulcsolt ág
a szél karakán táncot lejt utolsót
dió koppanása hallga a földön
elteszem neki mosolygott a lány


leírta a magányt hideg rózsák keretezték
arcát a lázé előrebukva megrázta magát

szent őrület kávé kibírjam reggelig
Mózes csipkebokra hideg kékekben ég

szőke sugarak copfba fonják hajuk
csillagködöket varázsol a Nap mézszínekből
skorpió hava félénken ébred

messze már a dércsípte kökény

este elmesélte férfinak a borókát
északi szél fújt hegyek felől láttatta arcod
hideg fényekben égett nem érdekelték
a lány szavai
merev messzenéző pillantás

éjfélkor a kutya a küszöbön feküdt
monoton mozdulatokkal elhúzott test
opálossá váló kutyaszemek a barnából
mint a hirtelen ködé a vetés felett
a diófának regélte el kéreg életét
Hold hallgatta a fa elfordult
elmesélte önmagát siratva?

soha nem tudta meg

állt mint a fák







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-01-22 17:41:45
Utolsó módosítás ideje: 2011-01-22 17:41:45