Ballada Demiánról

Azt mondták, tél volt és hideg,
Demián hideg volt és eljött
érte a tél. Tudnom kéne, mikor
lett fehér, mikor imádkoznak

a tükörfal előtt. Nagy magas
üvegfal, mint az Urál hegység,
olyan nagy. Demián elérte az
Urált, elérte a királynő tükreit.

Demiánt nem látja senki már.
Üvegfal előtt csadorba csavart
nők hajlongnak, térdüket már
szőlőszemek sem festik meg,

megtanulták talán tisztelni őt.
Demián nem forgatja szemét,
tükörből van, porcelán már
teste is. Demián gyerek volt.

Az üvegfal mögött van egy tó,
abban fekszik már ő, Demián,
nem látunk a tükrön át, meg-
fújták, át-meg át. Elmondok

egy imát, csadort veszek fel
én is, ne lássák, hogy férfi
vagyok, aki érte imádkozik,
sűrű fátyol alatt, maszkkal.

Demián gyomrában sárga-
golyó nyugszik, mint egy
kagylóban, nyelvem alatt
érzem a fém ízt. Eltemettük.

Demián sokat sírt halálakor.
Demián nevetett halálakor.
Nincs itt, az üvegfal mögött
üres a tó és üres az isten.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-01-18 20:44:43
Utolsó módosítás ideje: 2011-01-18 20:44:43