Erózió

Negyven körül érzed, hogy másfél ember
ácsorog a bőrödben. Homlokod
síkján az elvárt tekintély redői
helyett már a lemondás félelemmel
viselt árnya motoz. Szemöldököd
hegyes szegletében elkezd kinőni
egy kajla szőrszál, ahol nem szokott,
s hiába téped, irtod, bökdösöd,

két hét múlva megint ott cövekel,
mint egy árva antenna. Pórusodból
más vegyjelek rendjében szállnak el
igyekvésed bomlástermékei:
arcod húsos rostélya lefedi
szépséged, állad tokák ingoványán
süllyed, s kezed a kósza viszketésre
egy potens lószemölcsbe ütközik.

Újdonságokkal kínál az öregség.
Másképp vonod és nyalod meg az ajkad,
mint darázsölyv korodban, – simogatni
kezded, szokatlan, képeden a tüskét,
miközben orrodba csap egy savós szag
vagy valamely eltévedt hímivarsejt
száraz utógőze. Ujjaid odaszoknak
arcodra: mintha szobrot faragnál magadnak.

Húsod megindul délre, mint a löszpart.
Bizsergő ereidben csöpp szögecskék,
lomha ólomgolyók és csipdeső
szilánkok vándorolnak, rajzanak szét -
hónod alá egy gömbpók költözik
vagy egy alattomos zugskorpió,
aki – nagy néha, szorult helyzetében –
majd csillagot szór szemedre az égen.

És ott, ahol egykor selymek égettek,
lúdtollak cirógattak, és a skarlát
szavannatűzben felserkedt velőd
cirmos pelyheket, nedves és gyümölcsös
üregárkot, bundás fészket, fügéket
érintett, – ott most csak egy hurutos
lebernyeg, távoli ujj, bőrdíszmű
fityeg, egy második, domború köldök.

Nem másfél, – más embert szül az öregkor.
Ha apád, anyád megérné, s belépne
szobádba, ahol végleg idegenné
oldanak a nyers, kíméletlen évek,
ők is belátnák: senkiben, semmiben
nem folytatódunk, még utódainkban
is kialussza álmait az isten,
és letakarja a természet tükreit.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Forrás, 2003/4