Krisztina virágai

Azt mondja, rondák a virágaim,
sok vizet kapnak, vagy túl keveset,
túl sok fényt, vagy nem eleget.
Nem szeretnek engem a virágaim.
Krisztina szeret engem.
De megfed virágaimért,
mint férj az asszonyt a sótlan levesért.
(Könnyű testi érzés)
Az ő jázminja csupa bimbó,
s miközben ezt mondja,
megigazítja magán a fülbevalót.

Krisztina úgy tesz,
mintha a virágaim
miatt jönne vizitre,
mint nővér a beteghez,
vizsgálgatja őket
mennyire zöldek,
nedves-e a földjük,
jól bánok-e velük,
van-e bimbójuk,
elég levelük.

Azt mondja, jót tesz nekik
a sörpermet, attól fényesek.
Nem szálnak rá muslincák,
nem lesznek alkoholisták,
kérdezem.
Krisztina még elmondja
minden árnyalatát a zöldnek,
annak a virágnak a borzalmát,
akit nem öntöznek,
elmeséli azokat,
akiknek gyökere sosem
látott humuszos földet.
Miközben magyaráz
felismerem benne árvácskám.

Krisztina elment. Úgy lépett ki az ajtón,
mint ruhából. Hagyott itt
egy csokor csendet,
és cserépben egy apró levelű
virággyereket.
Fogalmam sincs e növény
mit akarhat tőlem,
sört, vizet vagy miféle nedűt.
Most még ismerkedünk:
csak bámuljuk egymást,
de kezdenek levelei beszomorodni,
akkor lehet, hogy ez egy kis ...
Rá se merek gondolni!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-12-18 18:12:21
Utolsó módosítás ideje: 2010-12-18 18:12:21