Bárzongorista




Az utat leste, meg azt, hogy van e tiszta
hely, egy szakadt plakát nézett vissza,
s a ráfestett vigyor, csomagját, mint féltett
porcelánt kézbe vette. Bárzongorista
immáron harminc éve Svájcban, előkelő
lokálban, s amíg a harmincötösre várt,
kissé félre állt, áriát dúdolt magában.
Ki se nézné belőle senki, megkopott rajt’
az esték fénye, ő, ki a hangulatot teremti
fényezett lazactál, extrém koktélok
élvezetéhez, meghajol, ha szól a taps
bravúros futam, divatos zeneszám után,
de persze ritka ez, pincérnek sem dukál,
ha tállal, pohárral egyensúlyoz, s a zsonglőr
bárpultos, ha sékert dobál, robot csupán,
ezért fizetnek az előkelők, pléhboyok,
fogadott szeretők, hűvös tartózkodással
tüntető sztárok, világfi naplopók.
Visszafogottan, mintegy bocsánatkérőn
végzi a munkát, percekre vonulhat félre.
Ma gyásza van, meghalt az apja, ezért
a gyertya a kis csomagba’, majd reggel
otthon gyújtja meg, pezsgőt tölt  pohárba,
iszik, hogy kábultan zuhanjon ágyba,
feledni fájdalmas valót,- mert életre szülte,
s anyja lett a holt- álmában játszik majd
csöndes altatót a vén ivósnak. Éveket
küzdöttek át, talán nem is az apja volt…

2010 áprilisa







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Műhely irodalmi folyóirat, 2010 dec
Feltöltés ideje: 2010-12-14 20:35:02
Utolsó módosítás ideje: 2010-12-14 20:35:02