egyetlen tűzpiros atomot

hagyott maga után
hogy azzal benépesítve magamat
éjének tűzpiros harmata legyek
és eltűnt ott
ahol hullócsillagok eredtek el
az éj óceánjából

minden bizonnyal félt ő is
hisz akárcsak én
látta már az éjjel vándorló nap
folyóinak fekete tüzeit
amely úgy éget mint az intelligencia
vérzik mint a megsebzett zene
és nyugtalan mint egy hollófekete arabs

aki egy ilyen atomot hagy maga után
számára már nem létezhet a szerelem
hanem csak a vég és a kezdet között kisülő villám
a gyötrelme és a szenvedése élmény
s magányos perceiben nyugaloműző gyanánt
kínai vázákat tör szét
létrehozva az új világörökséget
és a versekben is csak azért mártózik meg
hogy csitítsa ősi rémületét amelyet az
éji vándorútra kényszerített nap fénye okoz

aki egy ilyen atomot hagy maga után
számára már nem létezik az ifjúság és az öregség
csak az létezik hogy miközben
felolvasom neki az egyetlen tűzpiros atomról szóló versemet
elismerően rám tekint
s a következő pillanatban
egyetlen határozott mozdulattal belém költözik
az elöntő forró hullám pedig arra kényszerít
hogy megírjam a két tűzpiros atomról szóló
versemet
hogy azok
akik telivér csillagokat már csak múzeumban látnak
megértsék
hogy semmi más nem olyan fontos a világon
mint amikor egyetlen tűzpiros atom
a másik magjára bomlik
és a vég és a kezdet között
elszabadul az az energia
ami majd a költészet után születik
s ma értetlenül hitnek neveznek
de nem az:

egészen más







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-11-30 05:26:35
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-30 05:26:35