Fájdalmak éneke



J.A. után már nem írhatom:
nagyon fáj!

Mégis fáj, egymást orozza
A sokféle fájdalom.

Prófétai és kárhozott
Fájdalmak, túl konkrétak
Túl megfoghatatlanok,

A haldokló csecsemők,
Az elmúló szülők és a
Megtépett szerelmek
Fájdalma, Krisztus hogy
Már mindörökre ember

Hiábavaló minden bűn
És minden érdem, nincs
Gyónás mi feloldana, nincs
Ölelés nyugtató, se szó se
Némaság.

Fáj a nemlét, fáj a jó,
Fáj a pokol és a menny
És a te fájdalmad is nekem
Fáj, csak nekem!

Fáj anyám szeretete,
Ellenségem haragja,
Fáj a látás, fáj a rend.

Mert hogy lehet hordozni
Nem vérző stigmákat?
Imago christi: botrány és
Félelem.

Nőnek lenni féri módra
Nemtelen,

Ismerni az egyetlen utat
És mégsem azon járni,
Rettegni az Egyetlentől,
Mert Tőle szabadulni
Képtelen, és nincs annyi
Víz ima mi lemoshat.

Nincs nevem jelem.

Kereszt.

Túl a nagy kármelitákon
Minden józan és bolond
Képzeten,

És nem remélni, hinni:
TUDVÁN TUDNI hogy
Ez az egész végtelen,

Mit várjak?
Halált? Nincs.
Feltámadást? Nem merem.
Mégis mit?
Még fájdalmat, még keresztet?
Nincs több, ez a teljesség.

A fájdalom teljessége.

Ami volt van és lesz
A Koponya hegyen.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-11-20 13:42:58
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-20 13:42:58