Téli varázs

Csendesen ébred a város, nap nem kél vele még fel.
Lámpa világít ránk, fénye mutatja utunk.
Hó felhő sziluettje vidáman játszik az éggel.
Szép emléket idéz, általa múltba jutunk.

Visszatekintő gondolatunkkal szárnyal a szellem.
Csípi az arcunk dér, képzeletünk melegít.
Nincs, ami jobban védene minket ily hideg ellen.
Régi idők dala száll, szólama messze repít.

Köd foltját finoman szűrődő fény töri által.
Sejlik a tarka világ, színe örömre derít.
Már csak az ég fele szálló kémény füstje, mi árnyal.
Szüntelen ontja porát, tűzfalakat feketít.

Angyali áldást hullatván kezd sírni a felleg.
Minden könnye fagyott, mit szomorú szeme hint.
Cseppek a föld fele mégis, vígan együtt menetelnek
Pelyhei táncához, szél szava szól odakint.

Lágy takaróval fedve be mindent, megveti ágyát.
Lisztjét szórja le hó, tőle fehérlik a táj.
Elfedi természet báját, s az játssza halálát.
Mostoha sorsát most, tudja viselni, muszáj.

Van, ki csodálja e színtelen álmot. Van, ki nem érti,
hogy lehet szép ez a kép? Elme csodálja furán.
Tél kifakít mindent, élőt a fagyos keze sérti.
Néha varázsát csak, szív, aki látja csupán.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-11-19 13:09:49
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-19 13:09:49