Élet napi szikrák (fésült)

(Benceversek)

Halottak napja van, játszóházba megyünk.
Veletek a temetőbe, szoknia kéne az ilyesmiket,
mondod, a halált, kérdezem, már ismerik egymást,
közvetlen gyerek, amúgy is, kemény nekem
a műkő, a művirágtól elérzékenyülök, a műkönny
meg mint a savas eső, kilyuggatja a lelkemen  a bőrt.
Nem érdekelnek a halottak. De ha ásóval, üveg borral,
kiszabadítjuk a csontokat, (istenem miért mennek
mindig ilyen mélyre gyermekeid), és táncolva, nevetve
körbeszaladunk velük a falun, énekelünk is, ó igen,
ahogy évente teszi ezt egy távoli színes népség,
hogy lássák a holtak milyen szép, amit már nem láthatnak,
nos, akkor lemondok a gyerek játékáról. Leteszem a telefont.
Apámék nélkülünk mennek el. Nemsokára indulnak.

                                  *

Ömlenek Pest felől az autók, szikráznak a gyertyák a
hengerfejekben, ahogy idegesen néznek előre jön-e még
valami szembe, előznek, muszáj odaérni. Egy ember
fekszik mozdulatlanul az úttesten Nagykőrös szívében.
Eltorzult arcú autó mellett nézi az eget négy rendőrláb közül.
Valószínűleg a temetőbe sietett. Halottak napja van.

                                  *

Önfeledten ugrál, rohan a légvárakon, egészen belehal
a pillanatba, ünnepel. A végén hurkapálca gerincű felhőt
eszik. Ahogy tépi a rózsaszín puha húst, édes vér
serken fogai között. A játszóházból kijövet az iskola udvaron
akkurátusan széttapos egy apró facsemetét. Szegény, végre hajtott,
mondod neki, isten angyala pedig végrehajtott,
mondom én. Övé a mennyek országa.

                                    *

Visszafelé utas-szárító repülőt látunk. Először azt hiszem
a nyelve botlik, de kinézve, messzire fel, tisztán kivehetőek
a szárnyakon lehunyt szemmel a szélnek dőlő strandpapucsos
fürdőgatyás alakok. Ott, nézd csak ők ott, nagyapa, mami, le
ne essetek, fogódzkodjatok! Hahó, ne féljetek, nem lehet
leesni, a virág-űr csodálatos. A világűr, a vi-lág-űr, ordítom
feléjük, de nem értik, hogy csak egy nyelvbotlás az egész.

                                      *

Hazaérve a gép elé ültetnek gondolataim, a gyerek
irtja a neten a gonoszt, közben te eltűnsz, visszatérsz,
vízért indulok, megtorpanok, a nappaliban sötét van,
egyetlen gyertya ég, a nagyanyádtól kapott komódon.
Neki gyújtod meg minden évben. Eszembe jut az enyém.
Még megfogtam a kezét, ahogy átegyensúlyozott a
peremen, az orvos a folyosón részvéttel közölt valamit,
amiben részt sem vett, hazafelé nyomtam a gázt, veled
volt találkám, az élet napja volt. Azóta is.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-11-04 07:01:12
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-04 07:01:12