Erdő mesém

Láttam kutyákat felnőni anyjuk langyos tején,
én aki egy ólomcsókolta vad csikasz vagyok.
Nekem nem volt senkim, talán a dermedt tél
mikor a hóra ömlött vérem sarával szoptatott.

És csak vergődtem a kín megalvadt emlőjén,
mert bőrömet becézték a fagy metsző kései.
De még egy utolsó dalt mart gőzölgő gégém
az éjbe, hogy hallják a falvak láncos rongyai.

S üvöltésem a szél hideg arcához csapódott,
haragom hörögve hömpölygött végig a réten.
Szemem százfelé szaggatta a Hold-korongot,
hogy minden csavargó a hulló fényére lépjen.

Így látni fogjuk mi száműzöttek hol van az út,
merre tántorogjunk, ha egyszer menni kéne'.
Mosolygunk, mert nyakatokon nyúzott a hús,
de mégis értünk sír csendben az erdő mélye.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-09-10 12:00:24
Utolsó módosítás ideje: 2010-09-10 12:00:24