Hús a húson

Az éj leteríti vérszagra éhes áldozatát,
melleit takarva fekszik az édes.
Szőke haja a párna szegélyén göndör fürtökben lecsorog,
tépném, mint dzsungellakó a liánt,
de egy percig még parancsolok
annak a vágynak,
mi határt se sejtve, csak irányát tudva a combomba metsz,
a szantálfa illattól terhes csendben,
míg tetőpontját nem éri a hév, a lüktető erő az erekben.
Nyelvével köröket fest a számra, de még zárva vagyok.
Nem látta, de kint a tábla, és csak akkor nyitok,
hogyha tudom, hogy az, aki bent jár,
csak hozzám tesz s nem elvenni fog.
Kiütöm kezéből a fegyvert, és ránehezedem a vágyammal.
Mint égbolt fonom körbe a tengert.
Fogunk koccanva keresi aztán a csókok művészi (per)verzióit,
minél mélyebbre hasson a kéj. Szája szegélyét megharapom,
majd végigesek a nyakhajlaton, akár egy tavaszi zápor.
Ölében, érzem, egy tűzhely lapul, de legalább radiátor.
Combjai élesek, akár az olló, szárai között megrezzenek,
lehet, hogy egyben ez az utolsó, amit még átélhetek,
azután két részre szab a penge, szerelmünk hűs vasa,
majd rájövök, jobb lesz, ha megosztom magam,
és átzuhan rajtam a sóhaja...






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-08-27 19:19:09
Utolsó módosítás ideje: 2010-08-27 19:19:09