A folyó partán
A folyó partján, ahol állok,
csöndben beszélgetnek a halak.
Mielőtt a Hold lemegy, még
utoljára szerelmet vallanak.
Leszállt az est és némelyik
könnyelműn levegőbe kél.
Ez a kövek közt tátog,
az jól lakott, már nem mesél.
Alig látom őket, a víz
feléledt, csupa hab.
Millió szerelmes ösztön vet
tajtékzó, ős hullámokat.
Sátram cövekénél üres
borospohár kajánul rám nevet.
Hideg kőbe kapaszkodom,
mert húzná, vinné lelkemet.
De az most részegen
hálózsák mélyén kísért.
Egy régi álmot kerget,
maga sem tudja, hogy miért
akaszkodik még mindig
Ágnesom hajába ott,
ahol letűnt szerelmünk végül,
csak fakó foltokat hagyott.
A folyó partján, ahol állok,
éppen ívnak a halak.
Néma nászba szédül
csónak, csillag, pillanat.
Rozsdás fazék ölében
ikrát rak a múló kábulat,
habár szabott a program,
a táncrend még szabad.
A percnyi mámor ára holnap,
csak én tudom mi lesz.
A zúgó mögött a vízbe fűzek
húznak sötétlő gondolatjelet.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
