csak fl?rt?lget?nk a sorssal

Mintha nem tudnád
én úgy emlékszem rád
ha hagyom
nagyon
például felkelek minden reggel
az út széléről frissen kinyílt ajtókat
szedek fel
csak mert tavasz van
mintha nem tudtuk volna
miképpen kössünk álmokat
majd nagy csokorba
csak mert épp elég magas vagy
és tetszetős a hangod, illatod
s nem zavar, ha az üres vizespalackot
az asztalon hagyod
mintha nem tudnád előre
hogyan illik mellem tenyeredbe
az a bizonyos tekinteted szemembe
a többiről inkább nem is beszélve
bárcsak elhihetném
mindez csak ösztön vagy karma
ráhagyhatnám a rosszmájúakra
a sorsnak is csak felállt a farka
a szép világot megkívánta
játszik velünk, meg se bánja
mégis
nem látok téteket az asztalon
nincs bírám, se cinkosom
valahol teli szájjal nevetek
hasonfekve egy takarón
és a másikat biztatom
mintha nem tudnám
persze hogy tudom
nincs annál jobb, érezni végre
ránézni arra a csodákból kivésett
suttogó tükörre
és hagyni
nagyon, nagyon
ahogy a sohanemvolt házba
benéz a tavasz
egy véletlen kitárta ablakon.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.