Repülõnk találkozik Don Quijotéval

Mint zöld bársony a császár előtt
pirosló vállra vetve,
olajfák végnélküli rőfje
gurul a völgybe-hegybe.

Arannyal labdázik a fa.
Narancsfák s oly sötétek,
hogy Afrikát idézik és a mórt.
Egünk tengernél kékebb,

s egy gólya dárdája feszül
a szélmalmok kör-bástyáira.
A lovag álma meg egyre följebb
a Sierrák fölött lila

talárban úszik már velünk.
Két légcsavar előtt gebén…
Ó, drága, bátor Don Quijote,
törékeny gyémánt, tiszta fény,

veled csak órája lakom!
Hogy lássalak!… Azért jövök
s már tépett sas, felhőnk alatt
zuhansz jeges sziklák között.

A tíz malom szunyog se ott…
Por-négyszög csak az El Escoriál!
De Téged kocsma, sár újra emel,
mint sárkányrepülőt a szárny…


1979







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Más távlat (, 1987)