Átlényegülés

Egyszer régen éjféltájon, lesett rám lesből az álom
Üldögéltem kedvtelenül, ölemben pihent kezem
Billenő fejem lehajlott, állam koccant, alig hallott
Nehéz mellkasom morajlott, eső cseppent ereszen
Éji mámor így susogtam, tűnjön tőlem eresszen
                    Ne csukódjék le e szem

Égi szikra lobbant bennem, tudtam már, hogy mit kell tennem
Elővettem titkos kincsem, a szívem megremegett
Fólia tartalmát szórtam, legkisebb szellőtől óvtam
Asztalon a fehér porban, kártya vert egy ütemet
Gyorsan, lassan, több ritmusban, két kicsi csík született
                     Mert máskáppen nem lehet

Csővé gyúrott banki termék, így nyeri el az értelmét
Infláció nem fog rajta, míg orromhoz emelem
Mély sóhajtás, ez a titka, nyálkahártyám mind beitta
Kulcsrazárt lelkemet nyitja, kitárul a szellemem
Csillámporként hullik vissza, megpihen a mellemen
                     Nem fordulhat ellenem

Oh a büszke bölcs Apolló, nem tudhatta mi a porhó
Esze gyógyítani volt jó, de nem úgy, hogy jó legyen
Segíteni nem beszéddel, mámorittas szenvedéllyel
Boldog lenni belső kéjjel, fennmaradni éjjelen
Holdat lesni, nem keresni, jól vagyok most jó helyen
                      Lavina a hóhegyen





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Kasszandra-komplexus (Budapest, 2001)
Kiadó: magánkiadás