Ne tûnjön el

Sört innánk, sokat cigarettáznánk,
és egy üveg Unicum várna ránk
a mélyhűtőben. Róla beszélgetnénk,

a múltról, és a múltról leginkább, főleg,
no meg a költészetről, úgy általában
a művészetről, vagyis mindenről,
ami elmélet, ami szubjektum.
Néha hozzáérnék a vállához,
olykor a szemébe mosolyognék,
megmutatnám a kedvenc könyveimet,
és igazat adnék neki mindenben.
Éjjel kettő körül részegen sétálni,
kocsmázni indulnánk, és kivételesen
nem szidnám az éjszaka sivárságát,
örülnék, hogy nincsen hová mennünk,
hogy csak én láthatom, csak én
láthatom így, részegen, mégis
józanul, örök józanul, örök részegen.
Hajnalban az ágyamba fektetném,
és kiülnék cigarettázni a másik szobába,
kétpercenként ránéznék, megnézném,
hogyan alszik, találgatnám, mit álmodhat,
és könyörögnék a ki tudja kinek,
hogy szép álma legyen, gyönyörű és hosszú,
hogy ne tűnjön el, még ne tűnjön el,
és nem mernék elaludni, rettegve várnám,
hogy felébredek.
A fejemben fel nem tett kérdések százait
pörgetném végig, mindre válaszolnék,
szögletes szavakkal, kerek mondatokkal,
néha csak egy érzéssel.

Ha csak egyetlen éjszakára feltámaszthatnék valakit,
nem kéne gondolkodnom, hogy ki legyen az.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.