Kagylójós

                                               Arne

Néhány fekete kagylóval a kezedben
felém fordulsz, majd selymes hangon
megszólalsz. Horvátul suttogsz, ez
jó, ez jó, erősen bólogatsz, felállsz

és a földhöz vágod. A kagyló-belsőt
kiszeded és felszívod, vizet, vizet
iszol rá. Cuppogó hangot hallatsz.
Mosolygok és nézem, ahogy jósolsz.

A kagyló héját mozsárban porrá-
zúzod, belenyúlsz, a falára kened
és nézed, miként pereg vissza.
Elnézel a világítótorony felé, nézed

a kopár szigethátat, a kövekből
kirakott kerítések halvány vonalát,
melletted izgatottan nézem a kövek
közt megcsillanó sós vizet, miként

fodrozódik a pókháló ujjaim között.
Végre visszanézel, szemed üvegén
látom tejföl-szőke hajam, ahogy
megtöri a fehéret a halk szavad.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.