Benceversek - A kincs

’A nagyszobában (mert ez arra kiváló terep)
fel kéne építeni egy játszóteret.’ így a gyerek.
Reggeli nyűgösen az ötlet elől először félre álltam,  
nem vettem részt a pakolásban, de álomköd mögül
azért figyeltem őt, ahogy kihord széket, doboz tetőt,
újságot, lepedőt, rakja őket bűvös halomba, kedve
fényesül és úgy ragyog, kisvártatva már súlyosan
sugárfertőzött vagyok. Rögtön látja, s elém állva
gyorsan elhadarja mi a dolgom, jó, hordom-hordom.
Közben finoman kérdezek, hogy akkor játszóteret
ebből miként és hogyan, merthogy a mellig érő
kupacnak amolyan szemétdomb formája van. Talán
inkább kakasra várnak a díszletek és a főszerep
persze rá. Nem-nem, köti az ebet ebből más nem
lehet, de percre rá gondterhelten lecsücsül s mereng.
Én konstruktívan hallgatok, várva a füst színét,
ő valamit matat, aztán hirtelen odafordul, nyújtsam
a kezem mert kincset talált nekem. Csillagszór
a szeme ahogy kezemre teszi (tehát nem elvicceli)
a borsónyi porcicát. Nézem a koszkandúrt majd őt,
pupilláján át a kertbe lopózva látom a vámszedőt
a kurvát s az üldözőt, magam, a másik oldalon, ahol
kamatra gyűjt a szorgalom s a nyereség halál.
És megköszönöm neki a kincset, őt, a fiút magát,
ki a szemét között újra és újra megtalál.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.