SZÍNE

                 SZÍNE (sine, lat.: nélkül)
Anyám, hol hagytad magadból a szépséget,
az erőt, a holnapot; mítoszod lesz-e így, ha vagy?
És ha nem leszel, mit öltesz föl újra a cigarettafüst
felhőjében szöszmötölve. Öcsémmel beszéltük
gyerekkorunk, a nagy bújócskát, amiben főszerep
volt a tiéd, mert mindenütt ott voltál, és nem voltál
benne semmiben, így folytonos anyahiányunk lett,
amit a „jövő” vénemberek gyámoltalanságával fejez be.
Ezek lennénk mi, de te merre is vagy, hol keressünk,
amikor a praktikumot húztad magadra, materialista
voltál végletekig, aki apjának hitt, ki majd' negyven
éve halott, s aki előtte még holtabb volt, amíg élt,
és te neki akartál megfelelni tagadva is, mert apád.
Mitől féltél, anyánk, aki lezavartad az életedet, csak
cigi legyen, és persze, hogy imádod gyerekeid, de
nem találunk, ha hozzád megyünk, csupán egy fakó
panaszos öregasszonyt, aki még imádkozni sem tud.

„Anyám teljesen beleélte magát”

*
Anyám, veled kezdtem a szerelmet,
amikor betegen vártalak, és te hűsen
jöttél ágyamhoz, odaültél, hogy mesélj.
rajtad volt az egész nap rohanása, a féltés,
bennem meg a düh, hogy miért nem vagy itt,
amikor másoknak juttatod magad ajándokát,
amíg én itt tehetetlen gyermekségemben várok,
egy életet átvészelek, ha megtalállak más nőben,
ha kibontom másik részemet, akit nem ismerek,
csak általad, mert belőled fakadnak föl azok a hangok,
melyek az örök születés teremtő jajjai, s utána béke,
amik túl vannak és egyszerre innen a mesék szikkadt
szavain, rendező „hepiendjén”, kérded, mit mesélj,
de én nem szólok, azt hiszed, buta dacból teszem,
pedig egész nap erre vártam, anyám, semmi mást:
hogy legyél, csupán, nekem, felejtsd el, hogy valakinek,
valahol te is gyerek vagy, mert nem bírom, hogy itt
mindenki csak gyerek, és ne legyen végre anyja valakinek.

„saját halálába. Úgy belelkesült,”

*
mert kezdő vagy, anyám, mindig is az voltál.
amikor születtem, alig voltál anyám.
én tanítottalak, miattam is sírtál, amikor
melledből a fájdalom szállt, s csak később
a tej, anyám, amit fejtél gyorsan, ha munkába
kellett már sietned, hogy építsed a rendszert,
amit már nem értesz, mert te csak részét
mozdítod, én meg, kit neveltél: az egészet.
örök kezdő vagy anyám, én nem értem.

„valósággal kisimult - legalábbis az”

*
Anyámban a gyermek; nem a kettő, aki fölnőtt,
de a hetvenötévesben a gyermek, aki eltévedt,
azt hitte, korral jár ész és tekintély, s a felnőttség
úgy adódik, ahogy a sejtek öregednek.
Téblábol a gyermek, elesik olykor anyám, félhetek,
rá ne essen, de belül van, puhára esik. Fölkelne,
de nem megy anyámnak, mert kívül már nem gyerek.

„eddigiekhez képest - lett némi színe.”

*
A 'legyen' és a 'volt'
nem fedi egymást
Szülőt keresek, anyát, apát,
vagy aki ahhoz kellene,
hogy normális gyerekkorom 'legyen',
ami 'volt', s már 'sosem'.
A gyermek maga választja szülőjét,
mondja az ezotéria,
szerintem nem tud másban gondolkodni,
s rámondja: így jó.
Tiltakoznék, de most már késő,
most látom, egyre erősebb
szemüveg kell már nekem.
Hitegettek a sötét szemmel,
az nem romlik oly könnyen.
Apámnak világos volt, de már
majd annyi ideje halott,
mint amennyit élt. Szeme jó volt,
mit lát, fiatal, negyvenhárom éves
szemeivel, amit én nem.
Anyámat szerette mindenek felett,
lentről láttam, s akadt
előérzetem a szerelemre,
amikor el sem aludtam, ki tudja,
mi lesz majd köztük.
Végül a virrasztás, akár nagy elődeimnek
a mítoszokból -nem sikerült nekem sem.
Korcsok vagyunk, titkok lesői,
a titok úgy lesz, hogy elszalasztjuk.
Azóta bennem szülő-
södik az idő, nincsen segítség,
a gesztusok meglennének,
segítségvárásra tárva-nyitva, és
nem jön anyám-apám, a példa,
meg a gyerekek is oly mások mára,
meg én is. Szülőt keresek.
¬ *
„Anyám teljesen beleélte magát
saját halálába. Úgy belelkesült,
valósággal kisimult - legalábbis az
eddigiekhez képest - lett némi színe.”






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.