Banalitásokban fuldokolva


Lelkünk csomóját
olló se vágja,
mint köldökzsinórt.

Most én hasadok.

Gyere,
ülj az ölembe!
Mellemen ősz fejed
legyen a virág,
legszebb brossom.

Látod,
mozdulatod enyém,
a te hangodon
szólok hozzád.

Itt maradsz!
Ne menj még!

Ígérem,
akár gyerek a puzzle-t,
összeraklak majd,
ha darabokra szór
a betegség.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.