A paripa testamentuma

Széllel szálló állat ellett,
Táltos tejét sztyeppén szoptam,
Vad mén nemzett szűz hó felett,
Így hát a pusztához szoktam.
Emberhorda póráz-pányván,
Harmadfű sem lehettem még,
Vont oda, hol pogány sámán,
Dobbal dobol, késsel herél.
Nevet adtak, tűrtem gyáván,
Majd kirúgtam, fejpúp kinőtt,
Csak egy ült meg Sátán hátán,
Sokszor ostor osztott intőt.
Ő nem volt más, mint a vezér,
Álomlátó tudományos,
Irigyelték is őt ezért,
Ki gazdám lett, neve Álmos.
Ő sosem vert, hordtam fegyvert,
Derék tag ez, tegez vállán,
Kard övezi, vitéz ember,
Kengyel, zabla, fényes szerszám,
Amit rám rak, ámít, lám csak,
Vitéz harcost, fehérszemélyt,
Ellenségnek és barátnak,
Így is, úgy is kívánt jó éjt.
Ám eljött az ő ideje,
Etelközben a hű szemem,
Rajta tartom itt, idelenn,
S korcs utódnak ezt izenem:

Légy ott, ahol sereg sürög,
Sosem jó a kanca-kence,
Hátadon jobb, ha nem tűröd,
Kinek kell a lóca léce,
Vagy emelvény, hogy rád üljön.
Jobb, ha megül sudár huszár,
Néhány hitvány ibrik abrak,
Ne hasson meg, s csak, ha muszáj,
Menj neki a sziklafalnak.
S ha ló-szíved nyarat nyerít,
Vágtass el a végtelenbe,
Gazdád ezért meg nem fenyít,
Hisz fajodnak vége lenne.
Gazdát kábít komisz kumisz,
Véres vértest sose hordozz,
Cukorbaksisért ne bumlizz,
Igazodj az első sorhoz.
Utad ősöd lépte lopta,
Legyél inkább Vurstli-virsli,
Te, ki táltos tejét szopta,
A vérzivatart is bírd ki.
Óvakodj az éles késtől,
Tudod, ott a fartőtájon,
Óvd hazádat minden vésztől,
Zabolázód rúgd, hogy fájjon.
Ha kijelölt utad járod,
Nem törik el csüdöd, csánkod…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.